CSAKRA HARMONIZÁLÁSA- AURA TISZTÍTÁSA, ÉRZÉKELÉSE

„Sziasztok!
Köszönöm nektek ezt a csodálatos napot, amelyet nálatok töltöttem. Igazán felfrissültem már a nap közepén, de a végére a csúcson voltam. Sok ismeretlen témára világítottatok rá a csakra harmonizálás gyakorlatokon keresztül, amit valóban, – ahogy mondtátok- egyszerűen lehet használni, és nem utolsó sorban eredményesen. Masszőrként dolgozom Óbudai üzletemben és egy hölgy páciensem azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy a masszírozáson kívül tudnék-e számára valamilyen blokkoldást ajánlani, vagy szakembert , akihez fordulhatna. Említettem neki, hogy próbáljuk ki azt , amit hétvégén tanultam nálatok. A csakrákat pálcával megvizsgálva 3 csakrát is harmonizálnom kellett. Az aura mérete igen kevésnek tűnt számomra. Kb: 1 óra hosszat kezeltem a hölgyet, bele is aludt a kezelésbe. Majd a végén akkorát sóhajtott, mintha kiszállt volna belőle a lélek, még meg is ijedtem, hogy mi történt. De amikor kinyitotta a szemét, annyit mondott, hogy úgy érzi teljesen kicserélődött. Auráját megmérve a kezelés után 2szeresére nőtt. Másnap felhívott telefonon, hogy a blokk, ami benne volt egy bírósági perrel kapcsolatban volt benne és, hogy képzeljem el, megnyerte a pert. Én ennek annyira örültem. Összefüggésbe hozta azzal a kezeléssel, amit nálatok tanultam. Hiszen nyugodtan, kiegyensúlyozottan és pozitívan indult el a tárgyalásra. Íme az eredmény!!! Jelentkezem még a tapasztalataimmal.
Üdvözöllek mindkettőtöket! Anita ” – Horváth Anita, Budapest

Még olyanokat is “meggyőztem” akik egyébként hitetlenek, de a hatás magáért beszélt.
Nagyon megérte elvégeznem őket, pl. a férjem ennek köszönhetően nem lett beteg, mert időben el kezdtem kezelni.
A barátnőmnek megszűnt a máj fájdalma, főleg mióta visel citrint.
A kislányom volt a legédesebb, hegyikristály csúccsal kezeltem, hogy a fogzás ne kínozza annyira, s ahogy arcánál tisztítottam , mondta : Anya, érzem . Anya, érzem. S jól is aludt utána….s még sok jó tapasztalatom van. Ami boldoggá tesz. Minden jót, s remélem májusban el tudok menni a kronobiológiára.
üdv.: Viki”