Amit adsz, később visszakapod – a jót és a rosszat is!

Sokszor hallottuk már a karma szót, és vele együtt az olyan kifejezéseket is, mint például: “A sorstól/karmától úgyis visszakapod, amit tettél az életben!”. De azt vajon tudjuk-e, hogy maga a karma pontosan mit is jelent?
A karma szó jelentése kerék, mely egyet jelent azzal is, amit jelképez: az életben előbb-utóbb minden tevékenyégre, tettre érkezik valamilyen hatás, ellenhatás. A cselekvések körbeérnek, és minden hatással van mindenre az egész Univerzumban, a tettek, a szavak, a mozdulatok, de még a gondolatok is. Az élet minden egyes percre rányomja életünkre, jobban mondva karmánkra a bélyeget, így pedig biztosak lehetünk benne, hogy tetteink súlya előbb-utóbb lecsapódik.
Fontos azonban megjegyezni, hogy a karma nem büntetés, sokkal inkább a tudatosságra nevelés egyik formája, vagyis, hogy fogadjuk el tetteink következményét, legyen az jó vagy rossz. A karma lényegében a legjobb tanítás, amivel életünk során találkozhatunk, hiszen próbál minket ránevelni a spirituális fejlődésre, arra, hogy tudatosan, a céljainknak megfelelően döntsünk, és ezzel összhangban cselekedjünk, figyelve barátainkra, szeretteinkre is.
Ne felejtsük el sosem, hogy az ember nem a fájdalom, hanem a boldogság, a szeretet megélésére születetett, így nekünk is mindenáron egy boldog életre kell törekednünk. A karma igyekszik rámutatni arra, hogy életünk mely részeit kellene magunk mögött hagynunk és kiktől kellene búcsút vennünk ahhoz, hogy el tudjunk indulni egy szebb élet felé. Bármit szabad, ami a jobb élethez vezet, kivéve két dolgot: egy helyben állni tehetetlenül, vagy másokra mutogatni, amikor felelősségre vonnak!
Most biztosan Benned is felmerült a kérdés: “Valóban egy isteni terv részesei vagyunk?” Ha kíváncsi vagy a válaszra, jelentkezz a Sors és Életfeladat, sorselemzés ©és karma tanfolyamunkra, mely során fényt deríthetsz minden titokra, mely a spirituális fejlődést körülveszi!
Kérdés esetén keress minket telefonon, a +36-70/329-4960, valamint elérhetőek vagyunk email-en keresztül is, az info@szellemszive.hu email címen!
Karma tanfolyamunk Rád is vár! Jelentkezz!