RÓLAM néhány mondatban
Miért kellene velem tartanod? Mert a hasonló hasonlót vonz. Én is, mint te kerestem az utamat. Néha jól, de néha úgy tűnt másképp döntöttem bizonyos élethelyzetekben. Sok mindenen keresztülmentem már az életemben, de a kivezető utat mindig sikerült megtalálnom.
Sokszor küzdöttem olyan erőkkel, akik szerettek volna eltántorítani a helyes útról. Idővel beismertem én is, hogy segítség nélkül már nem megy. Ezért elkezdtem tájékozódni könyvek, előadások egyéb tanulmányokon keresztül. A módszereket mind ki is próbáltam, gyakoroltam. Későbbiekben már saját ötleteim voltak, a technikák egy részét továbbfejlesztettem és azokkal kezdtem el komolyabban foglalkozni, amiket úgy láttam működnek is.
Miből látom azt, hogy jó úton járok? Röviden és egyszerűen, egyetlen szóval tudnám kifejezni. Ez pedig az, hogy „áldás” van azon, amit csinálok. A saját módszerek fejlesztése és az, hogy segítő kezet nyújthatok másoknak az életem része. Azt a munkát végezhetem, amivel teljesen be tudok azonosulni. Maga a munka az életem.
Ha szeretnél többet tudni, hogy milyen elméleti és a gyakorlati technikákat állítottam össze, akkor gyere el hozzám, hogy személyesen is megismerkedjünk.
Egy dologra rájöttem, hogy csak úgy jutunk előbbre, ha tanulunk és tapasztalunk.
IDE KATTINTVA Kérd, ajándék önismereti módszereimet!
Kérdésed van? Keress bátran!
Telefon: +3670/329-4960,
Üzenet küldés: